|
Nagyapám Potornai Zsigmond és a kutyája Csoki
A Moszkvics vonzza a csajokat. Unokahugom Andi.
A Berekben
Flóri, Pápai András bácsi
A falu rossza, előadás után, valamikor a 30-as évek végén. A képen szereplők nevére Antal Józsefné Izolda néni emlékezett!
Jobbról Hegedűs Pali, Dancs Juli, Hegedűs Juliska, Riczkó Jóska, Pápai Flóri, Kis János, Stefán Emma, Köteles Endre, Riczkó Antal, Nemes Berci, Berecz János, Újhelyi Ida, Farkas József, Riczkó Hermina, Tari Károly
A Négyesi "Strand"
Elől Burka Alfonz, Jobb szélen Antal Jóska bácsi, bal szélen Hegedűs Berci bácsi
Anyu, Potornai Ibolya
Rúgjuk a bőrt
Foci az Angyalföldön Dósa Zolival
Cséplés 1962. A képet Zelei József készítette, aki Svédországból jött haza látogatóba.
Aratás a 30-as évek elején Ezt a képet szintén Izolda nénitől kaptam. A képen balról az édesanyja Marcsa néni, Nemes Annus, Perge József, Riczkó Bözsi és a férje, Perge Julcsa, Dancs Bora vannak. Ha valaki felismeri a többieket, kérem ossza meg velünk!
A négyesi emlékmű. Valamikor a mostani víztorony helyén állt. A kép valószínűleg a felszentelésekor készülhetett 1937. nyarán. Az emlékművet Dr. Kalas Imre miskolci műépítész tervezte, építői Kovács Gábor és Alfonz miskolci szobrászok voltak. A politika vihara sajnos elsodorta. Elbontották, köveiből készült a temetőben található hősök emlékműve. A szobrot Lemberkovics Jenő honvédszázados emlékére, tiszteletére állíttatták.
LEMBERKOVICS JENŐ HONVÉDSZÁZADOS.
Özvegyének előadása és hivatalos iratok alapján.
Született 1884. november 23-án Négyes községben, Borsodmegyében. Az egri főgimnázium négy osztályának elvégzése után a nagyváradi hadapródiskola növendéke lett, amelyet 1902-ben jeles eredménnyel végzett. Mini zászlós Trencsénbe, majd Rózsahegyre vonult be csapatszolgálatra. Az 1910/1911. iskolai évben Sopronba helyezték a kat. főreáliskolához, mint a matematika és fizika tanárát. 1912. november 12-én megnősült: nőül vette Wieser Irént.
A háború kitörése után, szeptember 1-én, a szerb harctérre távozott, 33 hónapig volt a harctéren, mely idő alatt megszerezte a 3. oszt. vaskoronarendet a hadidíszítménnyel, a katonai érdemkeresztet, két ezüst és egy bronz signum laudist a kardokkal, a német vaskeresztet, az ottomán félhold-kitüntetést és a Károly-csapatkeresztet. 33 hónapi harctéri szolgálat után malária tropica betegséggel 1917 júliusában hazatért. Hatheti kórházi kezelés után kapott a honvédelmi minisztériumban beosztást, mint a sportügyek előadója. Azonban ismét a harctérre kívánkozott, el is ment az olaszok ellen küzdő csapatokhoz, ámde a malária újból megtámadta s visszatérni kényszerült.
Az első forradalom betegen, ágyban találta. Osztályvezetője, néhai Bertalan Pál ezredes 1918 november 2-án érte küldött és Lemberkovics jó katonához illően, 39 fokos lázzal azonnal jelentkezett parancsnokánál, akivel az új rendszer megbuktatásának terveit beszélte meg. December 10-e körül tüntetés készült, melyet Bertalan ezredes szervezett, de közbejött akadályok miatt elmaradt. Bertalan 1919 január végén érezvén közelgő halálát, magához hívatta Lemberkovicsot és ezeket mondotta neki:
-Lemberkovics! én nem leszek többé egészséges, ígérd meg nékem, hogy az elkezdett munkát befejezed.
Szegény Lemberkovics, ígéretét beváltotta és ennek lett az áldozata.
1919. június 1-én kis fia született, nagy volt az öröm, de nem tarlott sokáig, mert a kis Kornél 6-án meghalt, felesége pedig súlyos betegen feküdt.
Június 16-án hitvese már nagyon elkeseredett volt, férje azonban így vigasztalta:
- E szomorú helyzet nem fog soká tartani, csak napok kérdése. Egy óra múlva itthon leszek, most megyek Haubrichhoz, hogy az ügyet megtárgyaljuk. A dolog biztos sikerrel fog járni, mert Haubrich segédtisztje, Lajtos százados már jól megdolgozta őt.
Június 23-án Filipecz Dénes tüzérfőhadnaggyal levelet küldött nejének, melyben értesíti súlyos betegen fekvő nejét, hogy nem mehet haza, mivel vidékre megy élelmiszert vásárolni. 24-én Haubrich hívatta magához és értesítette, hogy az ellenforradalmat, mely délután 3 órára terveztetett, nem a jelzett három órára, hanem a régi három órára tűzik ki. Lemberkovics, hogy megakadályozza a jelzéseket, kiment az "Engels"-laktanyába és az ott levő legénységnek lelkesítő beszédet mondott. A beszéd befejezésekor Szegő politikai megbízott, embereivel Lemberkovicsot körülfogta és igazolásra szólította fel, erre Filipecz Dénes 40 emberével segítségére ment Lemberkovicsnak, miért is őt és Lemberkovicsot az ezred irodájába vezették fel. Jancsikot értesítették, hogy Lemberkovics el van fogva. Szuronyos katonákkal a főkapitányságra vitték Jancsik előszobájába. Ennek dacára az ellenforradalom mégis kitört és folyt tovább mindaddig, míg a Lemberkovicstól kapott parancsokat elvégezték.
Ezen idő alatt megjelentek a monitorok a Dunán és a főkapitányság épületét lövöldözték. Szegő politikai nyomozó megragadva a két tisztet, a nyitott erkélyre akarta őket kitolni, mert a golyók éppen oda verődtek, de szándéka a tisztek ellenállásán meghiúsult. Erre Weisz Fülöp, az I. kerület politikai megbízottja, 27 éves izr. vallású asztalossegéd, revolverét elővéve, rálőtt Lemberkovics Jenőre és Filipecz Dénesre. Alinkét lövés talált s a tisztek összeesve, véresen hevertek a hivatalszoba padozatán.
A lövés zajára kilépett Jancsik Károly, a főparancsnok is, kinek Weisz elvtárs katonásan jelentette: hogy a két ellenforradalmár lisztet kivégezte, mert fehér zsebkendőt lobogtattak.
Az előhívott mentők úgy Lemberkovicsot, mint Filipecz Dénest a Rókus kórházba szállították, ahol előbbi rövid idő múlva meghalt, a második azonban életben maradt.
Weisz Fülöp politikai megbízott az eseményt az 1. kerületi munkás- és katonatanács vezetése alatt álló századok legénységével és azok parancsnokaival külön írott parancs alakjában közölte. E parancs a történtek leírása után így végződik:
...ott a helyszínen mind a kettőt egy-egy lövéssel leterítettem.
Elvtársaim! mert ha elvünkről van szó, egy pár száz hulla, az nulla.
Éppen azért, elvtársaim, csak bátorság és kitartás és eszméinkhez való tántoríthatatlan ragaszkodás, akkor mienk lesz a győzelem.
Éljen a proletárdiktatúra!"
A halálravált Lemberkovics a következőket iratta fel, mielőtt szemét örökre lezárta volna: "Lemberkovics Jenő III. kerület, Bécsi-ut 22. Feleségem súlyos beteg. A zsidók a főkapitányságon hátulról lelőttek, nem csináltunk semmit, nem volt nálunk revolver, összeestem és halottnak tettettem magamat. Akkor a zsidók azt mondták, még egy lövést neki, mert még él. Egyik zsidó azt mondta, tegyenek egy fegyvert Filipecznek a kezébe, mintha ő lőtt volna le, pedig az már akkor agyon volt lőve. A gazemberek úgy állítják a helyzetet, mintha mi lőttünk volna. Az volt a jó, hogy az orvos hamar jött. Most az orvos azt mondta: még egy lövést neki, úgyis meg fog halni, erre valaki azt mondta: ez még él, maga orvos, teljesítse kötelességét. Ruha, ami rajtam van, nem mondom meg, hogy kié". Ezek után az utolsó kenetet felvette és még azon éjjel meghalt.
A június 24-iki ellenforradalom leverése alkalmával sok derék magyar ember szenvedett mártírhalált.*)
*) A Ludovika Akadémia áldozatairól később emlékezünk meg.
Sajnos, nincsenek teljesen megbízható adataink arra, hogy mindnyájukról megemlékezhessünk. Az akkori zűrzavarban nem törődtek velük, később pedig az áldozatok pontos megállapítása már nem volt lehetséges. Hivatalos adatok alapján közölhetjük, hogy Pécsi Jenő, Ambódi János és Gosztonyi Mihály rendőrök is mártírhalált szenvedtek. A terroristák főbelőtték őket és a holttesteket a Dunába dobták. Kivégzésük előtt bekísérték a szerencsétleneket a IX. kerületi munkástanács épületébe és ott puskatussal agyba-főbe verték. Az egyik gyilkos Polonitzer volt, ugyanaz, aki Mildner százados meggyilkolásában is résztvett. A magyar nemzet nem feledte el a fiatal hős emlékét. Lemberkovics Jenő százados lakóházát 1921 július 25-ike óta fehér márványtábla díszíti, amelyet a MOVE óbudai főosztályának kezdeményezésére készítettek és Belicska Sándor honvédelmi miniszter, mint kormányzónk képviselőjének s a hadsereg és a polgári társadalom óriási részvétele mellett az említett napon országos ünnep keretében leplezték le. Az emléktábla felirata a következő:
"Itt lakott Lemberkovics Jenő honvédszázados, aki 1919 június 25-én Istenért, Hazáért vértanúhalált halt",
A honvédelmi miniszter az ünnepen kétszer is felszólalt, először akkor, midőn megérkezett és őt dr. Pfeifer Miklós titkár üdvözölte, másodízben pedig, amikor a kormányzó koszorúját helyezte el a márványtábla alatt. Rövid, de tartalmas beszédeiben így nyilatkozott:
Elhoztam a kormányzó úr ő Főméltóságának üdvözletét és az ő nevében kívánom, hogy olyan gerinces, kemény hazafiak sokan legyenek ebben az országban, mint akinek emlékét a mai napon ünnepeljük ... A fizikai erők főképpen az anyagiakban nyilvánulnak, de ezeknél sokkal fontosabbak a lelki erők, amelyek olyan hősöket teremtenek, mint Lemberkovics százados.
... A nagy eszmék megvalósítása mártírok és áldozatok nélkül nem lehetséges, de azokat, akik életüket az eszmék szolgálatában feláldozták, a nemzet soha el nem múló hálája ragyogó aureolával fonja körül, ők tehát, ha életük ki is aludt, örökké élnek. Hazánk, hadseregünk és nemzetünk nem feledi el őket és dicső tetteiket soha! Legyen hozzájuk méltó a minden szépért, jóért s nemesért lelkesedni tudó magyar ifjúság!
(http://www.lakatospal.hu/index.php?page=kategorizalt&kat_id=15&id=2617&martirjaink-i-fejezet-4-resz-)
Lemberkovics Jenő Budapesti émléktáblájának avatása
Még egy kép az emlékműről, amit Simon Sándor bácsinak szeretnék megköszönni
|
|
